A Budapest-képarchívum használata

A katalógusba való bejelentkezés után a következő lehetőségek közül választhatunk:

KERESÉS

A kereső mezők egyik típusában a legördülő menüjéből kiválasztjuk a megfelelő keresési szempontot (pl.: Szerző, Cím, Tárgyszó), majd begépeljük a keresett kifejezést, vagy annak egy részletét. A gépelés során a rendszer lenyíló ablakban javaslatokat tesz, amikre kattintva leegyszerűsíthetjük a kitöltést. Ha az ajánlatok nem megfelelőek, akkor a gépelés befejeztével az Enter billentyűvel vagy a „Keres” gombra kattintva indítható meg a keresés. Növelhetjük a találatok számát, ha a kifejezésnek csak egy részét gépeljük be, a többit a csonkolás jelével, a %-kal helyettesítjük.

A kereső mezők másik fajtájában előre rögzített kifejezésekre kattintva szűrőfeltételeket választhatunk ki (pl. Kép típusa). A CTRL gomb mellett több feltételt is kiválaszthatunk.

Egyszerű keresésben egy feltétel szerint kereshetünk, míg az összetett keresésben több feltétel adható meg. Ha a keresőűrlap több mezőjében is adunk meg keresőfeltételt, azokat logikai operátorokkal (ÉS, VAGY, DE NEM) összekapcsolva bővíthetjük (VAGY) vagy szűkíthetjük (ÉS, DE NEM) a találatok számát. Az előre megadott szűrőfeltételekkel (pl. Dátum, Kép típusa) mindig szűkítjük a találatok halmazát.

Ha a keresés eredménytelen, nézzük, meg, hogy nem maradt-e bent egy korábbi keresésből valamelyik mezőben egy feleslegesen kijelölt keresőfeltétel vagy beírt kifejezés. Próbálkozzunk a beírt kifejezés egy részével, a csonkolás jelét (%) akár a szótöredék elé, akár mögé, akár azon belülre elhelyezve. Használjunk rokon értelmű szavakat vagy töltsünk ki másik mezőt. Főképp a tulajdonneveknél használjuk a Böngészést.

Egyszerű keresés

Ilyenkor egy keresőmező áll a rendelkezésünkre. A beírt kifejezést a rendszer alapértelmezésben tárgyszóként kezeli, de a második ablak lenyitásával más keresőfeltételt is választhatunk.

Összetett keresés

A keresőfeltételek értelmezése:

Kulcsszó: A rendszer a képleírások valamennyi elemében keres.

Tárgyszó: a képen ténylegesen látható vagy a képeken láthatókkal tartalmilag szorosan összefüggő személyek, földrajzi helyek, intézmények, épületek, szobrok stb. egységesített nevei, valamint tárgyak és fogalmak az OSZK/KÖZTAURUSZ nevű tárgyszó-rendszer alapján.

Cím: a kép eredeti vagy annak híján, a feldolgozó által adott címe, alcíme, idegen nyelvű címváltozata. Szögletes zárójel jelzi, ha nem az eredetei címről van szó. Más adatoknál is a szögletes zárójel mutatja, hogy az információ utólag kikövetkeztetett.

Szerző: a kép alkotójának és az előállításában közreműködő személynek, testületnek a könyvtári szabványok szerint egységesített neve.

Kiadó: terjesztésre szánt képek közreadójának neve.

Raktári jelzet: a digitális másolat jelzete.

Adathordozó: az eredeti kép technikájára utaló kifejezésekre lehet keresni: pl. fotó, rajz, reprodukció, repr., albumin, képeslap stb.

Tartalmi kivonat: A képhez fűzött legtöbbször tartalmi szempontú szabad szöveges megjegyzés szavai.

Forrásdokumentum: Ha a kép nem önálló dokumentum, akkor a képet tartalmazó könyv, folyóirat, fényképalbum, mappa címe.

Dátum: a kép előállításának az éve. Ha mindkét ablakot kitöltjük az adott időintervallumon belül fut a keresés.
Régi fényképek modern nagyításai, reprodukciói esetén ezt a későbbi dátumot is megadtuk, ezért a régi kép pl. 1960-as évekre keresve is felbukkanhat.

Kép típusa:
Bármi – Nincs szűkítő szempont.
Kép – Önálló képi dokumentum, a fotóarchívumban található fénykép, rajz, metszet stb.
Kép könyvben – Könyvillusztrációként megjelent, a könyvből szkennelt kép.
Kép időszakiban – Folyóiratban, évkönyvbe, kalendáriumban stb. megjelent, azokból szkennelt kép.

Csatolt kép:
Bármi – Nincs szűkítő szempont.
Van kép – Csak azok képleírások, amelyeknél a digitális képmásolatok is megjelennek. (Nincs kép ott, ahol a leírás előbb készült el, mint a másolat, vagy a jogi megkötések nem engedik a lista formátumban látható bélyegképnél nagyobb másolat közzétételét.
Kép, szabad nonprofit felhasználás – Megjeleníthető a legnagyobb méretű képváltozat is. A kép, közvetve sem üzleti hasznot hajtó célra, a forrás megjelölésével, felhasználható, közzétehető. (Részletek)
Kép, szerzői jog védi – A kép egy bizonyos méretig megjelenik, ehhez a szerzői jog tulajdonosa hozzájárult, azonban minden további jogot fenntartott, az esetleges felhasználás egyedi megállapodás szerint történik. (Felvilágosítás)
Csak bélyegkép, eredeti a könyvtárban – A szerzői jogi megkötések miatt a nagyobb felbontású kép csak a könyvtár épületében található számítógépeken vagy ugyanott eredetiben tekinthető meg.
Képfelirat nyelve: A képeken vagy a képaláírásokban talált címek, szöveges leírások nyelve.

Böngészés

Egy-egy név sokféle formában él a köztudatban. A könyvtárak az egyik alakot kitüntetetett névként, egységesített adatként kezelik, a többi változatról ezekre mutató utalókat készítenek. Böngészéskor a besorolási adatok pontos listájában kereshetünk, mely az egységesített alakokat és az utalókat is mutatja. Adatbázisunk szerző és közreműködő, tárgyszó és egységesített cím szerinti böngésző indexeket tartalmaz.

A böngészés eredményeképpen kapott listában az aláhúzott név lesz az egységesített alak, a felette olvasható a letiltott. Az egységesített alak melletti szám mutatja, hogy a névhez hány kép leírása tartozik. A konkrét tételek megtekintéséhez a listából kijelöljük a minket érdeklő eleme(k)et, majd a "Kijelöltek megjelenítése" feliratra kattintva megtekinthetjük a hozzájuk tartozó képek rövid leírását. Közvetlenül a névre vagy „Részletek” feliratra kattintva is eljutunk a találatokhoz.

Az egységesített alak mellett egy kis ikon látható. erre a kattintva a névnek a könyvtárosok által használt összes adatát tekintheti meg az érdeklődő.

CCL - parancsnyelvi keresés

Gyakorlott felhasználók keresési felülete, ahol a keresés a FIND paranccsal és a Boole-algebra szerinti operátorok használatával történik. A parancsnyelvi keresés használatához szükség van az indexnevek ismeretére. A keresőkifejezések közötti kapcsolatot a Boole-algebra operátoraival írhatjuk le: AND (és), OR (vagy), NOT (de nem).

Pl. FIND AUTH "Erdélyi" AND TITL "Kossuth" = keressük az összes olyan képet, amit egy Erdélyi nevű szerző készített és a kép címében szerepel a Kossuth névalak.

A TALÁLATOK MEGJELENÍTÉSE

Megjelenítendő találatok száma:

A keresőablakon jobb oldal fölső részén kiválaszthatjuk, hogy hány találatot szeretnénk egy képernyőoldalon látni (1, 12, 36, 60, 120). A nagyobb találati lista kényelmesebb használatot eredményez, de a megjelenéséhez több idő szükséges a bélyegképek miatt.

A különböző formátumok jelentése

Lista: a leglényegesebb adatokat (szerző, cím, készítési év, képazonosító szám és a kép típusa) jeleníti meg a bélyegképpel.

Hosszú: a kép összes leíró adatait mutatja.

Hosszú példányokkal: a dokumentum leíró adatain túl a példányadatokat és azok lelőhelyét láttatja.

MARC: a dokumentum adatai mező- és almező kódokkal a US MARC szabvány szerint.

HUNMARC: a dokumentum adatai mező- és almező kódokkal a HUNMARC szabvány szerint.

Hosszú leírás

Az aláhúzott kifejezésekre kattintva új keresést indíthatunk.

A „Földrajzi helyek” címkét követő tárgyszó után látható színes jelre kattintva a Google Map szolgáltatás megmutatja az adott helyet napjainkban.

Az „Olvasói vélemény” gomb segítségével regisztrált olvasóink megjegyzéseket fűzhetnek a képekhez. Ezen a helyen kizárólag a konkrét képpel kapcsolatos megfigyeléseket, adatpontosítást, módosítási javaslatot várunk.

A megfelelő ikonra kattintva a képet megoszthatjuk a nagyobb közösségi oldalakon.

A képek több lépésben nagyíthatók a legnagyobb változatig.

Kedvencek

A lista formátumban megjelenített adatok mellett található jelölőnégyzetre kattintva hajtható végre a kedvencek közé helyezés. Segítségével a keresés során relevánsnak ítélt képek gyűjthetők a kedvencekhez, vagyis egy külön halmazba. Ha a képernyőn látható találatok minden elemét a kedvencekhez akarjuk adni, akkor a Kedv. megnevezésre kell kattintani. A Kedvencek gombbal tekinthetjük meg és szerkeszthetjük kosarunk tartalmát.

Kép eltávolítása a kedvencek közül úgy történik, hogy a dokumentum-leírás alatt vagy mellett található jelölőnégyzetből eltávolítjuk a pipát. A Kedvencek teljes kiürítésére szolgál az oldal alján található "Kedvencel kiürítése" feliratú gomb.

A kosarunkban a keresés végéig gyűjthetjük az adatokat, a keresés végén azokat elmenthetjük a Letöltés gombra kattintva.

Letöltés

Ha fájlban akarjuk tárolni a találatokat, a letöltést válasszuk. Letöltéshez formátumot és karakterkódolást is választhatunk, attól függően, milyen célból kívánjuk a találatokat letölteni. A "Letöltésként jelenjen meg" választás esetén adhatunk fájlnevet és kiterjesztést. A "Böngészőben jelenjen meg" - ellenőrizhető a formátum, vagyis láthatjuk a böngésző felületén, hogy letöltés után milyen adatok lesznek láthatóak a találati halmaz elemeiből.

Korábbi keresések

Itt található a honlapra lépés óta lefuttatott keresések listája CCL nyelvű formában, fordított időrendben (a frissebbek elől). A Módosítás gombra kattintva az eredetileg használt keresési ablakon (egyszerű, összetett vagy CCL) változtathatjuk meg a keresőkérdést.

Olvasói adatok

Az Olvasói adatok gombra kattintva a bejelentkezéshez tudni kell az olvasójegyünkön található vonalkódot és jelszót. Alapértelmezett jelszó a születési hónap és nap számokkal írt négykarakteres változata (pl. ha Ön március 1-én született, akkor a jelszó: 0301). Belépés után az "Adatok" lapon a jelszó megváltoztatható. Amennyiben elfelejtette jelszavát, kérje a jelszó visszaállítását könyvtárában, ahol érvényes tagsággal rendelkezik.

Általános szabályok

A rendszer a nagy- és kisbetűk között nem tesz különbséget; az ékezetes (rövid, hosszú) magánhangzókat megkülönbözteti.

Több karakterre csonkoláshoz (a szó elején és végén) a * (csillag) vagy a % (százalék) jel használható, ezek egyenértékűek. Szó közben egy betű helyettesíthető aláhúzással _ , több betű a % jellel.

A magyar ábécében nem használt betűket (pl.: ä, ß, i) a különleges karakterek listája segítségével írhatjuk be.

Különleges karakterek

A listában szereplő betűket a következőképpen írhatjuk be a kívánt helyre: a klaviatúra bal oldali "Alt" billentyűjének folyamatos nyomva tartása mellett beütjük a megfelelő számkódot.
ä 132
ă 199
â 131
Ä 142
Ă 198
 182
Ą 164
ą 165
ç 135
Ç 128
ć 134
Ć 143
Ď 210
đ 208
ď 212
Ë 211
ë 137
ě 216
Ě 183
Ę 168
ę 169
Î 215
î 140
Ĺ 145
Ľ 149
ľ 150
Ł 157
n 164
Ň 213
Ń 227
ń 228
Ô 226
ô 147
ŕ 234
Ř 252
ř 253
Š 230
š 231
Ś 151
ś 152
ß 225
Ţ 221
Ť 155
ť 156
Ů 222
ý 236
Ý 237
Ż 189
ż 190
Ž 166
ž 167
ź 171
Ź 141

A rendszer a névelőket, kötőszavakat sem magyar, sem idegen nyelven nem veszi figyelembe, ezek az ún. tiltott szavak.

Tiltott szavak listája

A
ABOUT
AN
AND
ARE
AT
AUS
AUX
AVEC
AZ
BY
CALL
CON
DIE
DER
DAS
DEL
DEM
DES
EL
ÉS
ETA
ETI
ETO
ETOT
EZ
FOR
FROM
GLI
IN
INTO
IS
IZ
LA
LE
LES
MIT
NACH
NEM
OF
ON
OR
SE
SEM
THE
UND
VAGY
VAGYIS
VON
VOT
WITH
ZUM
ZUR

Indexnevek listája a CCL kereséshez

indexnév feloldás (tartalom és megjegyzés) példa
ANAL
dokumentumfajták (kép - km; kép része - ka; képgyűjtemény - kc; képgyűjtemény része - kd; képsorozat - ks; képsorozat része - kb)
FIND ANAL km
AUTH
szerző, közreműködő
FIND AUTH Kinszki Imre
TITL cím, sorozati cím szavai FIND TITL Budapest látképe
PUBL kiadó FIND PUBL Divald műintézete
PLAC kiadási hely FIND PLAC Pest
DATE
kiadási év
FIND DATE 1905
IDNO
képazonosító
FIND IDNO 023347
LANG
nyelv (nyelvi mező angol rövidítés szerint)
FIND LANG eng
LANU
felirat nyelve (nyelvi mező angol rövidítés szerint)
FIND LANU eng
SUBJ
tárgyszó
FIND SUBJ Vigadó
KIVN tartalmi kivonat FIND KIVN templom
CALL raktári jelzet FIND CALL PC010583
CORP testületi név FIND CORP Divald Károly Fényirdai%
DOKU
forrásdokumentum
FIND DOKU Budapest épitményei
HDZO adathordozó FIND HDZO képeslap
IROD tárgyszó szakgyűjteményekhez FIND IROD közlekedés
PERS személynév FIND PERS Ybl Miklós
TCHN
technika (képekre vonatkozólag)
FIND KIVN Duna AND TCHN színes
ZUTY kulcsszó (a teljes szöveges tartalom indexe) FIND ZUTY piac


Kedves Látogató!

Bármilyen kérdése van a számítógépes katalógus használatával kapcsolatban, kérje a könyvtárosok segítségét.

Véleményét, javaslatát a rendszerrel kapcsolatban a fszek@fszek.hu címen szívesen fogadjuk.


Budapest, 2021. május 10.